A Regionális kiemelt bajnokság nyugati szekciójában szerepel újoncként a Lurkó UFC U17 (2008). A zöld-feketék a rendkívül szoros alsóházban a 14. helyen állnak 13 forduló után: a 10. pozícióban lévő siófokiak is mindössze két ponttal vannak előttünk. Az őszről Somlai Roland vezetőedző mondta el véleményét.

Hogyan alakult a felkészülés? Annak tudatában is, hogy a szezont már a kiemelt bajnokságban kezdhette meg a korosztály.

A felkészülés összességében zökkenőmentesen alakult annak ellenére, hogy játékosaink jelentős távolságból járnak be és ebben az időszakban kollégium sincs. Tudtuk, hogy a kiemelt bajnokság tempóját felvenni időbe fog telni. Minőségi ellenfelekkel készültünk: a Mosonmagyaróvárral, az Ajkával, a Nagykanizsával, valamint a szlovák első osztályú Komárommal is mérkőztünk. A felkészülés részének tekintettük a kupameccsünket is a HVSE ellen. Ezt az időszakot követően a hibajavításon volt a hangsúly. A csapatnak voltak gyenge pontjai és ezekre kellett ráerősíteni egész ősszel.

Miképpen zajlott az őszi szezon? Volt-e olyan találkozó, amit kiemelnél?

Az első két tétmérkőzésünkön kiütköztek a hiányosságok. Emellett a bajnokság tempóját is fel kellett venni. Az ellenfeleink 6-8 éve együtt futballozó csapatok, ráadásul korban is megvannak. A mi csapatunk játékosai másfél éve futballoznak együtt, és a keret fele 2009-es, így a legfiatalabb társaságként úgy gondolom dicséretes, amit az őszi szezon végére elértünk. Érdekes megemlíteni, hogy a bajnokság két dobogósa ellen – Sopron és Budaörs – is egyaránt utolsó perces öngóllal kaptunk ki. Három találkozón nem voltunk harcban a pontszerzésért, de a többi 10 mérkőzésen az utolsó pillanatokig. A Mosonmagyaróvár és a Pécs elleni győzelem mellett a döntetlenjeinkre is kifejezetten jó érzéssel gondolok vissza. Soroksár, Siófok idegenben, Tatabánya ellen itthon: mindegyiken megérdemelten szereztünk pontot.

Hogyan értékeled a magunk mögött hagyott időszakot?

A mi korosztályunk óriási meccsterhelésnek van kitéve, mert nem csak a saját bajnokságunkban szerepelnek játékosaink, hanem rendre 8-10 játékos pályára lép regionális U19-ben is. A keretünk jó pár játékosa elérte a 26 meccset fél szezon alatt, de van, aki már 30 felett jár. Viszont a dolgok nehézsége mellett a tapasztalatszerzés elvitathatatlan. Úgy gondolom, ha egy 15 éves játékos folyamatosan játéklehetőséget kap U17-ben valamint U19-ben is, mire korban is eléri az említett korosztályt, addigra jelentős rutinnal fog rendelkezni, mely akkor már pontokban is meg fog mutatkozni. Több 16 éves játékosunk már lehetőséget kapott edzőkollégám, Molnár Károly révén, a megyei II. osztályú éllovas partnercsapatunkban a Gyöngyöshermán-Szentkirályban is, ahol már belekóstolhattak a felnőtt labdarúgásba is. Úgy gondolom, a tavaszi regionális U16-os bajnoki címet követően – bár a tabellát vizsgálva nem mutatkozik meg –, de játékban, rutinban, kvalitásokban rengeteget fejlődött a csapat. A fejlődés mértéke átlag feletti volt ebben a félévben. Köszönöm a játékosok munkáját valamint a szülők támogatását is!

 

  • Csatolt dokumentumok