Üstökös FC Győr U16 – Lurkó UFC U16 2–1 (1–0)
Lurkó UFC U16: Répcei – Hütter, Révész, Ilnicki, Joó B. (Horváth D., 68.) – Kovács F., Babarcki – Nyőgéri (Bódi, 46.), Porkoláb, Csóri – Végh. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerző: Végh (48., 1–1)
Nehéz és küzdelmes bajnokira számítottunk az Üstökös kisméretű – vagy inkább miniméretű – műfüves pályáján. A szakadó esőben hiába próbálkoztunk felepitett játékkal, a szűk tereket, fegyelmezetten zárta a hazai csapat. Kőkemény belépők, mezőnymunka folyt mindkét oldalon, ez jellemezte az első félidőt. Az előttünk adódó lehetőségek kimaradtak, majd a győri csapat a játékrész hosszabbításában egy szögletet követő fejessel megszerezte a vezetést.
Nem sokkal a szünet után Végh Máté 26 méteres szabadrúgása talált utat a kapuba, azonban gyorsan visszavette az előnyét az Üstökös. Volt esélyünk az újabb gólra, ám a győri kapus mindent hárított, így 2–1-re nyertek a kék-fehérek.
A felsőház óriási küzdelmet hozott: hat forduló után négy csapat is 11 ponttal áll – közülük a Lurkó UFC – a vereség ellenére – még mindig vezeti a tabellát.
Az egészen kicsi pályához és a szakadó esőhöz is gyorsan alkalmazkodnunk kellett – sajnos hátrányban mehettünk szünetre. A félidőben próbáltunk változtatni a taktikán, növeltük a csatárok számát a támadózónában, de nem tudtuk feltörni a szűk területen rendkívül fegyelmezetten védekező hazai hátvédsort. Az egyenlítés aztán szabadrúgásból sikerült, ám hamarosan ismét a hazaiak kerültek előnybe. Sajnos az előttünk adódó két ziccert is kivédte a győri kapus, így nem sikerült újból egyenlítenünk. Ellenfelünk futballjára ma nem találtuk a megoldást. Az Üstökös nagy erővel harcolt a győzelemért. Mivel a focit még mindig gólra játsszák, ebben ma ők voltak a jobbak, így jár nekik a gratuláció! Új bajnokság kezdődik. Négy csapat áll holtversenyben a tabella élén, itt már nincs könnyű mérkőzés
– nyilatkozta Somlai Roland.
- Csatolt dokumentumok