Vasárnap az Üstökös FC Győr vendégeként lép pályára a Lurkó UFC U16 (2008): arra a találkozóra (is) készülve a Büki TK ellen edzőmérkőzést játszottak Somlai Roland tanítványai. A mieink az első félidő utolsó negyedórájában négyszer, míg a második félidőben kétszer is betaláltak, így 6–0-ra győztünk. Góljainkon öten osztoztak: Nyőgéri Márk (2), Végh Máté, Onsinyo Alex, Porkoláb Patrik, Ilnicki Marcell.
Az edzőmeccset a bajnoki mérkőzéseken kevesebb szerephez jutó játékosaink miatt szerveztük le, hogy mindenki kellő játéklehetőséghez jusson. A találkozó összességében kemény játékot hozott, de alapvetően sportszerű keretek között zajlott. Az első fél órában kiegyenlített játék folyt, mindkét csapat felépített futballal próbálkozott, olykor a vendégek gyors szélsői fejtörést okoztak védelmünknek. A második félidőben szinte végig a vendégek oldalán pattogott a labda, ehhez képest nem voltam elégedett a játékunkkal. Rengeteg hibával játszva végül hat góllal nyertünk. A legfőbb pozitívum az, hogy mindenki élt az adódó lehetőséggel. A mérkőzés elérte célját. Köszönjük a büki csapatnak a gyors rendelkezésre állást és sok sikert kívánok számukra a bajnokságban. Mi pedig készülünk tovább a bajnoki mérkőzésekre
– mondta Somlai Roland vezetőedző.
- Csatolt dokumentumok